NOVEMBER 27.
RIVERSIDE APARTMANOK TÁRSASHÁZ
MOLDOVÁNYI ZSOLT
KÖZÖS KÉPVISELŐ
Tisztelt Közös Képviselő!
A mellékletek tanúsága szerint HONLAPUNKON tegnap még láthatóak – olvashatóak voltak a sok tulajdonost érdeklő és érintő dokumentumok.
Még 24 óra sem telt el és az összes anyagot Ön levetette a honlapról.
Tisztelettel kérdezzük: Saját hatáskörben, vagy az SZVB utasítására vetette le?
Vajon kinek az érdekeit sértik az anyagok? Kinek van itt takargatni valója?
Már az uszoda is visszhangzik attól, hogy a jogászunknak is meg lesz tiltva hogy állásfoglalást adjon az SZVB törvényes működését érintő jogi kérdésekben.
Tisztelettel kérdezzük: Saját hatáskörben, vagy az SZVB utasítására lesz megtiltva?
Vajon ki az, aki tart a Társasház érdekeit képviselő jogász állásfoglalásától?
Tisztelettel: Mayer Aranka
A Társasház jogászától a következő kérdésekre várunk állásfoglalást:
(A teljes anyaggal nem terheljük Önöket, de elküldjük, ha kérik)
1. ÁLLÁSFOGLALÁS KÉRDÉSE: Jogos igénye-e a tulajdonosoknak, hogy az SZMSZ-ben rögzített előírás mindenkire nézve kötelező, és kétely esetén a tulajdonos csak földhivatali bejegyzéssel igazoltan lehet az SZVB tagja?
1/a Megállapítható-e, hogy a tulajdonosok többszöri kérését figyelembe nem véve, az SZVB mindenkori elnöke felelős a vonatkozásban, hogy a nem tulajdonos SZVB tagot továbbra is tagként kezelte és szavazati joggal részt vehetett az SZVB döntéseiben?
1/b Megállapítható-e, a tulajdonosi jogviszonyáról tudatosan valótlan állításokat tett lakóról, hogy felelős a Társasházat érő károk vonatkozásában, különösen, ha igaz az a hír, hogy az egyik felperes volt üzemeltetőnk konkrétan személye vonatkozásában is perli a Házat.
2. ÁLLÁSFOGLALÁS KÉRDÉSE:
Helyes-e az a tulajdonosi értelmezés, hogy a közgyűlésen nem lehet csapatostul SZVB-t választani, hanem csak egyenként és az SZMSZ-nek megfelelően az SZMSZ és a Társasházi Törvényben előírt egyszerű többség alapján válhat egy tulajdonos SZVB taggá.?
2/a Megállapítható-e, hogy a szavazás szabálytalan volt az utolsó közgyűlésen, amikor nem egyenként szavaztak a tulajdonosok az SZVB tagokra?
3. ÁLLÁSFOGLALÁS KÉRDÉSE:
Helyes-e az a tulajdonosi értelmezés, hogy
• egy 8 tagú SZVB esetében 3 tag nem dönthet,
• automatikusan felfüggesztett tag nem szavazhat,
• ha a négy tagból egy sem elnök vagy helyettes, akkor nem szavazóképes a bizottság?
3/a Megállapítható-e, hogyha fenti bármelyik kizáró ok ellenére szavazott és döntést hozott az SZVB, akkor az szabálytalan, törvénytelen ill. aggályos hogy hatálytalan?
4 ÁLLÁSFOGLALÁS KÉRDÉSE: Jogi értelemben az SZVB hozhat- e úgy döntést, hogy az fenti módon nincs dokumentálva?
4/a Megállapítható-e, hogy az SZVB dokumentálatlan döntéseiből eredő Társasházunkat érő kár, kizárólag a károkozót terheli?
5 ÁLLÁSFOGLALÁS KÉRDÉSE: Jogos-e az a tulajdonosi igény, hogy az automatikusan felfüggesztett tag nem rendelkezhet döntéskompetenciával ill. szavazati joggal az SZVB határozatainak meghozatalaikor?
5/a Megállapítható-e, hogy szabálytalan vagy törvénytelen, vagy nem hatályos az SZVB-nek az a döntése amelyben automatikusan felfüggesztett tag is szavazott és akinek szavazata nélkül eredménytelen lett volna a szavazás? (négyen szavaztak, vagy a szavazók közül rajta kívül sem elnök, sem helyettes nem vett részt a döntésben?)
6 ÁLLÁSFOGLALÁS KÉRDÉSE: Jogos-e az a tulajdonosi szemlélet, hogy az üzemeltető munkavégzéséért a közös képviselő felel, és amennyiben nem megfelelően teljesített munkáért fizetne díjat, az a Közös Képviselő (anyagi) felelőssége, melyet az SZVB az ellenőrzési jogkörén belül kérhet rajta számon?
6/a Megállapítható-e, hogy túlterjeszkedik a hatáskörén az SZVB, amikor megtiltja a közös képviselőnek, hogy a közös képviselő által ellenőrzött és teljesítésigazolással ellátott munkákért járó üzemeltetői vállalkozói díjat 100%-osan kifizesse?
6/b Megállapítható-e, hogy túlterjeszkedik a hatáskörén az az SZVB tag, aki többtucat tulajdonost (kör-e-mailban) egy másik név szerint említett tulajdonos bizalmas adatáról tájékoztat? (mennyi a tartozása)
7 ÁLLÁSFOGLALÁS KÉRDÉSE: Jogos-e az a tulajdonosi szemlélet, hogy a milliós nagyságrendű felújítási alap hiánya, az ellenőrzési jogkörben hanyagul eljáró mindenkor aktuális SZVB felelőssége is, nyomatékkal arra is, hogy a 2009. május 14-i közgyűlésen megszavazott auditációt, még a felújítási alap tisztázására nem rendelte el a közös képviselő, amely az SZVB ellenőrzési jogkörében kifogásolható ?
7/1 Megállapítható-e, hogy ha a mindenkori közös képviselők a felújítási alapot nem megfelelően kezelték, akor ez az SZVB ellenőrzési jogkörben való mulasztást is jelenti, mivel a mindenkori SZVB ezt a hiányt nem jelezte a tulajdonosoknak és meg sem próbálta a közös képviselők felelősségének megállapítását kezdeményezni?
8 ÁLLÁSFOGLALÁS KÉRDÉSE: Az SZVB felelős-e ha ellenőrzési jogkörének gyakorlásában hanyag, gondtalan, mivel írásbeli szavazást nem ellenőriz, és a költségvetést erősen befolyásoló tényezők ellenőrzésének jogkörében (jóváírások – késedelmi kamatszámítások) tevékenysége átláthatatlan, ellenőrizhetetlen?
9. ÁLLÁSFOGLALÁS KÉRDÉSE
Jogos –e egy ilyen méretű társasházban a tulajdonosok igénye, hogy minden közgyűlésen igénylik a ház jogászának és könyvelőjének jelenlétét, mely jogi és számviteli kérdésekben hiteles, garanciális biztonságot jelent?
10. ÁLLÁSFOGLALÁS KÉRDÉSE
Jogos –e a tulajdonosok felvetése, hogy a 2010. január 26-ra meghirdetett közgyűlés meghívója az SZVB által indítványozottan olyan napirendi pontokat tartalmaz, melyek sem megfogalmazásukban, sem jogszabályhoz kötődő értelmezésükben nem alkalmasak arra, hogy azok vonatkozásában a közgyűlés döntsön?
10/a Megállapítható-e, hogy az SZVB által javasolt napirendi pontok több szempontból is aggályosak, és további vitákat generálnak, melyet körültekintőbb kivitelezés esetén el lehetett volna kerülni?
Tisztelettel kérjük, hogy állásfoglalását 2009. december 4-ig (egy héten belül) szíveskedjen megküldeni részünkre, hogy a tulajdonosokat megfelelő módon és időben tájékoztathassuk, és jogilag megalapozottan készülhessenek annak eldöntésére, hogy az SZVB törvényes eszközökkel és módon végzi munkáját. Kérjük, hogyha ez időpontig állásfoglalást nem tud adni, akkor időben jelezze ezt a Közös Képviselőnek, akinek lehetősége van arra, hogy felkérjen más független jogászt az állásfoglalás elkészítésére. (A hivatkozott mellékletek az Ön számára ismertek, így azokkal nem terheljük postafiókját.)
Tájékoztatjuk arról is – így tartván korrektnek eljárásunkat – hogy állásfoglalás hiányában 2009. december 5-én a Budapesti Törvényességi Felügyeleti Ügyészségre Törvényességi Felügyeleti Kérelmet fogunk benyújtani, mivel - a Társasház érdekét és a közgyűlést változatlanul legfőbb döntéshozói szervként tisztelve -, Társasházunk elsődleges érdekének tartjuk a jogilag megalapozott átlátható és törvényes működést.
Tisztelettel: dr. Deés Csaba, dr. Sili Dóra, Breiner József, Kellerné Cselovszki Mónika, Lang Ferenc, Mayer Aranka, Szánti Domonkosné, Szánti Dominika, Pálmai Zsuzsanna, Tófalvi Katalin,
Budapest. 2009. november 27.
A tulajdonosi levelezőkörnek 93 tagja van. (bármikor leiratkozhat)